A legtöbben valami módon már kerültünk kapcsolatba gyógytornásszal: derékfájás vagy más mozgásszervi panasz miatt, műtét után lábadozva, esetleg házi betegápolásban. Tapasztaltuk nagy szaktudásukat, elkötelezettségüket, és a betegeknek való segítés töretlen vágyát. Mosolyogva lépnek be a kórterembe, így fordulnak felénk, és mindig van pár biztató szavuk. Ez már a segítés-gyógyulás első része, és fel sem tűnt, ugye? Ez a cikk – tudományos oldalról közelítve – azokról a kommunikációs hatásokról szól, amelyek a gyógytornászokat kísérik a mindennapokban.
A gyógytornászok képzésének alapvető része az anatómiával, patológiákkal való ismerkedés, valamint a fizioterápia minden területéről történő ismeretszerzés, ide értve a mozgásterápia aktív és passzív lehetőségeit, a prevenciót, rehabilitációt és a masszázst is. Amiről talán kevesebb szó esik a képzés során: az a kommunikáció, főleg a tudatosság a kommunikációban. Sajnos az oktatás egyre kisebb hányada gyakorlati jellegű, ez pedig azt is jelenti, hogy a frissen végzett szakembereknek kevesebb lehetőségük van közvetlenül a betegágy melletti tapasztaltszerzésre. Ez ugyanúgy érinti az érdemi, szakmai feladatokat, és – a verbális, nonverbális – kommunikáció hatásainak megtapasztalását is. Pedig ez is legalább annyira fontos és elemi része a pácienssel való hatékony munkának, együttműködésnek.
Gyógytornászok dolgozhatnak kórházakban, rehabilitációs intézményekben, rendelőintézetekben, állami és magánszektorban, és ezen felül is szerteágazó, az egészségügy mely részén tevékenykednek. A mozgásterápia, amely egy betegség, kezelés, orvosi eljárás után segíti a pácienst, nemcsak fizikális síkon végzett gyakorlatokat jelent, hanem ugyanúgy hat kognitív és érzelmi síkon is. Nagyon könnyű megtalálni az összefüggést, oda-vissza hatást: az érzelmi és pszichés feszültségek ugyanúgy megjelennek az izomzatban. A terhelés, a stressz okozta kifáradás a mozgató szervrendszer tüneteiben (fájdalmában, korlátozott működésében) is jelentkezhetnek. Gondoljunk csak egyszerűen a nyak, váll, lapockák területére, milyen könnyen megjelenik ott a stressz! Az izomzat feszülése, a tónus fokozódása automatikus testi reakció a pszichés működésre.
A gyógytornász – kommunikációs szempontból is – számos kihívással szembesül munkája során. Ilyen lehet a hierarchikus és az egymás munkáját nem ismerő (és nem tisztelő) kórházi gyakorlat, amelyben a műtétet végző orvos például így szól a beteghez: „Majd a gyógytornász jól megkínozza!” Azon kívül, hogy ez negatívan minősítő kifejezés a kolléga munkájára, de a páciensben természetesen félelmet kelt. Emellett – káros gyakorlatban – előfordulhat a betegek tárgyasítása („ketteske”), infantilizálása („köhögjünk egyet”), esetleg amikor a feje felett beszélnek szakemberek róluk, vagy többes szám első személyben beszélnek hozzájuk („ma felkelünk”), de a túlgondoskodás (a hogy van? kérdés ismételgetése) és a beteg kompetencia érzéstől való megfosztása is hátrányos lehet. A kevés rendelkezésre álló tanulmány és vizsgálat azt mutatja, hogy a gyógytornászok is hajlamosak a kontroll kisajátítására, valamint hajlamosak lehetnek domináns szerepből meghatározni a terápia folyamatát.
A tudatosan felépített, hatékony kommunikáció célja, hogy az elvont, általánosító, személytelen, medikalizált megközelítés helyett személyes, nyílt, egyenrangú kommunikáció történjen. Ehhez természetesen rövid ismerkedésre is szükség van, ami érinti úgy a páciens körülményeit, mint az egészségügyi állapotát. Könnyebb a kezelést folytatni úgy, ha van néhány személyes információja a szakembernek, hiszen ezzel tudja másnap folytatni a kommunikációt. Emellett fontos, hogy a gyógytornászok ismerjék a saját érzelmeikből, reakciójukból érkező metakommunikáció jelentőségét, hiszen ezek is részt vesznek az interakcióban. A páciens is megérezheti, ha a szakember türelmetlen, feszült vagy elégedetlen a kettőjük együttműködésével. A gyógytornász-beteg kapcsolattartás során közösen kialakított célokat kell meghatározni, ehhez a gyógytornásznak ismernie kell a páciens félelmeit, és lehetőséget kell adnia az ezekkel kapcsolatos ventillálásra. A páciens megfogalmazza a rövid és hosszú távú célt – mi a mai nap feladata és mit vár el magától mondjuk egy hét múlva -, a szakember pedig korrigálja ezt szükség szerint a mozgásterápia oldaláról. Ha ketten együtt dolgoznak a célért, ott eredmény is várható. A fizioterápiás foglalkozás nagyszerű lehetőség a beteg ellátással, beavatkozással kapcsolatos (esetleges negatív) élményeinek kibeszélésére, feldolgozására, átkeretezésére. Ha a páciens korábban rossz élményt szerzett, nem értett valamilyen információt, a szakember kompetens érdemi információt adni.
A még műtét után lábadozó beteg a legfogékonyabb a szuggesztiókra, így itt minél több pozitív szuggesztió beiktatása, és reális jövőképpel történő motiváció lehet előremutató. Minden nappal egyre jobb lesz! Látja, ma sikerült felülni, holnapra kitűzhetjük célnak a felállást? A gyógytornász feladata a fizikai képességek objektív megítélése és az erről való – támogató módon megfogalmazott – visszajelzés. Nagyon jól megy már a séta a folyosón! Az állapotjavulás nem minden esetben jár a betegségtudat megszűnésével, ezek oldásában, csökkentésében is nagy szerepe van a rehabilitációs folyamatban résztvevő gyógytornásznak. A fájdalom csökkenése azt jelzi, hogy javul az állapota. Hamarosan hazamehet, az állapota biztató. Az itt részletezett célok további tehernek tűnhetnek a gyógytornász munkájában, ugyanakkor ez az egyik záloga a minőségi, hatékony munkának. Állapotjavulás esetén a gyógytornász-beteg kapcsolat fokozatos leépül, a beteg saját környezetébe történő visszatérését a fizioterapeuta a kommunikációjával is elősegítheti, hiszen a biztató mondatok önbizalmat, biztonságot adnak a páciensnek. Sokan tapasztaltuk már, hogy ezt a – kiszolgáltatott helyzetben született – érzelmi kapcsolatot nehéz elengedni, hiszen a páciens hálás a szakembernek, kötődik hozzá: egy nagyon fontos szituációban volt a segítségére.
Az érintés – mint egy különleges kommunikációs forma – a gyógyítás része évszázadok óta. A test több szintjén hat: a testi, fizikális síkon túl hat a pszichés működésre is. Norvégiában a mozgásterápián alapuló pszcihoterápiás módszert, amely az egész szervezet kezelésén alapul és pszichológialag képzett gyógytornászok végzik, „pszichomotor gyógytornának” nevezik.
S.B.